Pályarajz
Szemenyei János színész, énekes, zeneszerző. A kortárs magyar színház sokoldalú művésze. Zenés színész szakon diplomázott 2005-ben, a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Már az egyetemi évek alatt, nemkülönben azóta is – színészi és énekesi feladataival egyenlő arányban – foglalkozik színházi zeneszerzéssel. 2013 és 2015 között a Magyar Színház zenei vezetője. A Proton Színház társulatával Európa legrangosabb fesztiváljain lép fel. Jelenleg is fővárosi és vidéki színházakban egyaránt játszik főszerepeket. Zeneszerzőként több magyar és külföldi előadásban dolgozik. Korábbi szerzeményeit is időről-időre műsorukra tűzik hazai színházak.
Kezdetek
1981. december 31-én született Székesfehérváron. Általános iskolai éveiben számos vers- és prózamondó versenyen vett részt, majd gyerekszereplőként ismerkedett meg a színházzal. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatán folytatta tanulmányait. Ezzel párhuzamosan továbbra is játszott színházakban. Állandó szereplője lett a Duna TV egyik irodalmi műsorának. Egy évadot töltött stúdiósként a Madách Színházban.
Színház- és Filmművészeti Egyetem
2001-2005
zenés színész szak
zenés színész szak
Vizsgafeladataiban nemcsak színészként, de zeneszerzőként is bemutatkozott. Már harmadévtől több vidéki és fővárosi színházban volt gyakorlaton. 2005-ben kapott diplomát, ekkor a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház szerződtette.
Hevesi Sándor Színház
2005-2009
Ebben a négy-évadnyi időszakban számos, zömmel prózai főszerepet alakított anyaszínházában, míg vendégként túlnyomórészt énekes főszerepeket játszott más vidéki társulatokban. Több feladatot kapott a fővárosban is. Bemutatkozott egy kisjátékfilm főszerepében. Zeneszerzőként már hat bemutatója volt, teljes musicaleket komponált, és prózai előadásokhoz írt zenét. Intézményes színházak és független társulatok produkcióiban működött közre alkotóként. Rádiójátékokhoz és tévésorozathoz is kapott zenei felkérést.
Ekkortól kezdték foglalkoztatni a szinkronstúdiók is, többnyire énekes szerepekben.
Vígszínház
2009-2011
A Vígszínház társulatában két évadon keresztül játszott új és átvett szerepeket. Emellett számos fővárosi színház prózai és musical-produkcióiban lépett fel. A színészi feladatok mellett egyre több zeneszerzői megbízást kapott. Ekkortájt kezdődött kapcsolata zeneszerzőként és színészként a Proton Színházzal, amellyel azóta is számos neves külföldi fesztiválon vesz részt.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
2011-2022
Évadonként két-három szerepet játszik, és zenét szerez a kecskeméti Katona József Színházban. A Centrál Színház több prózai és zenés szerepre hívta meg. Mundruczó Kornél külföldi rendezéseiben is rendszeresen közreműködik zeneszerzőként, színészként, karmesterként. Színházi munkái mellett dolgozik a Magyar Rádiónak. Filmzenét is szerzett.
Magyar Színház
2013-2015
zenei vezető
zenei vezető
A Magyar Színház zenei vezetőjeként számos előadás zenéjét hangszerelte, illetve zenei szerkesztőként működött közre. Nevéhez fűződik Stephen Sondheim Vadregény (Into the Woods) című musicaljének magyarországi ősbemutatója is.
Klasszikus irányok
2019-
A prózai és musical-feladatok valamint a nagyívű zeneszerzések mellett egyre nagyobb teret kapnak az operai felkérések a Magyar Állami Operaházban, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Cooperával, és nem utolsó-sorban a Danubia Zenekarral. A Magyar Színházban újra zenei vezetőként, a szinkron világában pedig zenei rendezőként kezdett dolgozni. A Madách Színház egyre több főszerepet bíz rá. Operarendezőként is bemutatkozott.
Díjak
Petőfi-díj – 2004
Néro alakításáért – a Sztárcsinálókban, a veszprémi Petőfi Színház előadásában
Artisjus-díj – 2005
Néro alakításáért – a Sztárcsinálókban, a Rockszínház előadásában, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
ESTem Díj – 2012
Az évad legjobb színésze 2011/2012 – a kecskeméti Katona József Színházban
Brighella-díj – 2013
A legjobb epizód-alakítás díja a Vidor Fesztiválon Árpád alakításáért az Illatszertárban,
a Centrál Színház előadásában
Arany Kotta díj – 2013
Legjobb színész új musical-produkcióban Laborc alakításáért az István, a királyban,
a címszerepért a Doctor Herz-ben
„Együtt a művészetért” Díj – 2017
Az évad legjobb színésze 2016/2017 – a kecskeméti Katona József Színházban
POSZT díj – 2018
A legjobb férfi mellékszereplő díja Bóni gróf alakításáért, a kecskeméti Csárdáskirálynőben
Vidéki Színházak Fesztiválja díj – 2018
A legjobb férfi karakter-alakítás díja Bóni grófért, a kecskeméti Csárdáskirálynőben
„Együtt a művészetért” Díj – 2019
A Város kedvence 2018/2019 – a kecskeméti Katona József Színházban
„„Együtt a művészetért” Díj – 2020
Az évad legjobb epizodistája 2019/2020 – a kecskeméti Katona József Színházban
Magyar Arany Érdemkereszt – 2021
Drámai és táncoskomikus szerepeket egyaránt magába foglaló,
sokoldalú színművészi munkája elismeréseként
Latabár-díj – 2021
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulatának színész-díja